Hogyan gondoskodjunk a kóbor cicákról a hideg időben?

Nagyon sok gazdátlan cica él az utcákon, s bár a cicabarátok sokat befogadnak közülük, még mindig bőven maradnak olyanok, akiknek nem jut szerető, meleg otthon. A legtöbb ember egyáltalán nem törődik a hidegben kint élő cicákkal, sokan pedig azt gondolják, hogy a kóbor cicák jól elvannak odakint. Ez óriási tévedés! A cicák igazi jellemét, tulajdonságait, igényeit csak az ismerheti meg igazán, aki már befogadott magához egy kóbor cicát az utcáról vagy menhelyről. Hiába tűnhet úgy, hogy feltalálják magukat a mostoha körülmények között, valójában teli van veszélyekkel az életük, és egyáltalán nem érzik magukat jól elhagyatottan, félszegen megbújva, és állandóan élelmet keresve az utcákon. Ennek bizonyítására elég arra a sok cicára gondolni, akik nem bírva tovább sanyarú éltüket, egy-egy ember nyomába szegődnek, és nyávogva kérnek bebocsátást egy meleg otthonba. És ezek a cicák, akik már megtapasztalták, milyen a kinti élet, bizony nem vágynak többé az utcára.

A nagy hidegben hiába a téli bunda, a kényszeredetten szabadban élő cicák nem vadállatok, nincsenek üregeik, ahová elbújhatnának a hideg elől. Az embereknek köszönhetően élnek a városokban, s ha már egyszer oda születnek, nem tudnak mást tenni, mint küzdeni a napi túlélésért. Ráadásul olyan állatokról van szó, akik imádják a meleget, így a téli hideg elviselése igen nagy kihívást jelent számukra.
Az első dolog, amit minden cica keres, az a biztonságot – télen pedig a némi melegséget – jelentő menedék. Régebben a kóbor cicák többsége a nyitva hagyott, vagy kitört ablakú pincékbe költözött be. Ma már csak nagyon ritkán láthatunk ilyen nyitva felejtett pinceablakot, az emberek sorra zárták be ezeket a hívatlan vendégek elől, és sok cica számára ezeknek az „otthonoknak” az elvesztése végzetes hatású volt. Ezek a drasztikus lépések jelentették a legegyszerűbb megoldást az emberek számára, akik úgy tekintettek a cicákra, mint holmi betegségterjesztő káros élőlényekre. Pedig nem nehéz elvégezni bolhamentesítésüket és féregtelenítésüket, mellyel tökéletesen biztonságosan együtt lehet élni velük. Ivartalanításuk költségét pedig csak egyszer kell összedobni, vagy kérhetjük egy állatvédő szervezet segítségét is ez ügyben.
Azért nem minden lakóközösség közömbös a szerencsétlen sorsú cicák iránt, akadnak szép, emberséges példák arra, hogyan lehet segíteni ezeknek a kedves kis állatoknak, akik talán egész életüket gazdátlanul kell, hogy leéljék.
A legegyszerűbb melegedőhelyet a cicák számára egy kartondoboz jelentheti. Fontos, hogy csak olyan helyre tegyünk ki dobozt, ahol biztonságos, nem árthat a cicának sem ember, sem kutya. A dobozt az átnedvesedés ellen burkoljuk be nejlonnal vagy rakjuk olyan helyre, ahol nem ázhat el. Csak egy kis nyílást vágjunk rajta, éppen akkorát, amin át a cica befér, és a doboz mérete ne legyen túl nagy, mert akkor a cica nem tudja saját testének hőjével bemelegíteni. Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy egy összehajtogatott pokrócot tegyünk bele fekvőhelynek, ám ez valójában nem melegíti a cicát, inkább elvezeti a test melegét. Sokkal jobb, ha olyan puha, lazán töltött párnákat, vagy anyagdarabokat teszünk a dobozba, melyek közé a cica be tudja vackolni magát. Így sokkal jobban fel tud melegedni. Csak akkor helyezzünk ezeket a dobozba, ha rendszeresen ellenőrizni tudjuk az állapotukat, mert ha átnedvesednek vagy bepiszkolódnak, akkor ki kell őket cserélni.
A menedéken kívül a két legfontosabb dolog az élelem és a víz biztosítása. Ezeket lehetőleg a menedék közelébe kell elhelyezni, hogy a cicának ne keljen messzire mennie, így sem ő, sem a dobozkája nem hűl ki teljesen, míg megvacsorázik. Nagyon örülnek a cicák ilyenkor a langyos tejnek. Csak arra ügyeljünk, hogy a tej laktózmentes legyen. Nem szükséges speciális cicatejet vásárolni, hiszen az embereknek szánt laktózmentes tej tökéletesen megfelel. Egy pohárnyi tejet meleg vízbe állítva könnyen felmelegíthetjük a tápláló innivalót. Ha nem vitaminozott cicaeledelt adunk, akkor ha lehet, adjunk a cicáknak kiegészítésképpen cicáknak való vitamintablettát vagy cinket tartalmazó folyékony snacket, hogy így erősítsük az immunrendszerüket.
Vizet jobb, ha vastag falú, mélyebb, műanyag edényben teszünk ki, mint ha vékony műanyag vagy kerámia edényt használnánk. A cicaházba semmiképp ne rakjuk az itatóedényt, mert ha a víz kiborul, mindent eláztat, és teljesen kihűti a házikót. Az élelmet akár a menedék belsejébe is tehetjük.

A kóbor cicákról való gondoskodás fontos lépése az ivartalanítás is. Erről télen is lehet gondoskodni, bár nőstény cicáknál aggodalomra adhat okot, hogy a hideg időben a műtét miatt csupasz hassal kell őket visszaengedni a hidegbe. Ez nem jelent problémát, ha van számukra melegedőhely, ráadásul a téli ivartalanítás nagy előnye, hogy megakadályozza, hogy temérdek kiscica szülessen tavasszal. Egy kis élet születése mindig nagy öröm, borzasztó, hogy ebben a világban sorozatos ivartalanítással kell megelőzni, hogy ne szülessen még több kiscica. Azonban ha nem tudunk számukra méltó életet biztosítani, nem szabad szenvedésre kárhoztatni őket.
Azok a gazdátlan cicák, akikről így gondoskodnak, szerencsésnek mondhatják magukat. Még arra is akad példa, hogy egy-egy kisebb lakóközösség a lépcsőházba is beengedi a ház körül élő egy-két kóbor cicát, és ott melegedhetnek egy-egy cicaházban.
A legrosszabb helyzetben azok a cicák vannak, akik semmilyen melegedőhelyet nem találnak maguknak. Számukra nem marad más, mint az autók alatt való kuporgás, ami nagyon hamar végzetes kihűléshez vezethet. Ezek a cicák végső megoldásként befekszenek az autók kerekeinek tetejére, de nagy csábítást jelent számukra a motortér is, főleg, ha a frissen leállított motor miatt ott jó meleg van. Az ilyen cicák óriási veszélyben vannak, mert az autósok nem veszik észre őket, és úgy kelnek útra, hogy a cica bennrekedt az autóban. A cicák súlyos sérüléseket szerezhetnek vagy akár meg is halhatnak. Ezért indulás előtt minden autós kopogtassa végig a járművet, hogy elriassza az esetlegesen bent lévő cicát, és ellenőrizze a motorházat is!
Legyünk figyelmesek, és segítsünk nekik, hiszen amúgy is annyit nélkülöznek ezek a kedves és intelligens állatok, akik végső soron nekünk, embereknek köszönhetik jó és rossz sorsukat egyaránt.